Nyilas Atilla: Novohrad, befejezés

CCIII.

Valamelyik régi orsós magnón
Stonest hallgatunk, és az jó,
a „Sympathy for the Devil”-lel kezdődik –
talán könnyebben szót értettünk volna,
ha egy popfesztiválon ismerjük meg egymást.

CCIV.

Egy ízben a bekötőúton
szamaras kordét stoppolok le,
előzgettek az autók, de már maradtam,
egy-két órával elhalasztva
amúgy is késői érkezésem.

CCV.

Ebből a szögből a bokrok vagy mi fölött
tíz éve még vagy egy centivel magasabban
látszott a templomkereszt, magyarázza a bácsi,
süllyed a falu, de ezzel a tempóval,
gondolom, nem sokra megyek.

CCVI.

Talán kisgyerekkoromtól kísérő, személyes mennyországot ígérő
visszatérő álmomat a nappalról ismerős világban
valahogy a Börzsönybe tettem – és egy reggel
a magam számára is váratlan, kétségbeesett elszánással
nekiindultam –

CCVII.

csalt a mező, a távlatok,
a tömött erdő, utak rulettje,
lépjek rá, szeljem át,
nyíljon meg, hajoljon elém
mindig a keskenyebb –

CCVIII.

hogy amikor már nem is úgy hittem benne,
egyszer mégiscsak megkíséreljem
összekötni jelenemet a múlttal,
Nógrádot Királyréttel, s azon keresztül
a boldogságos álombeli tájjal.

© Nyilas Atilla Richárd, 2012. Minden jog fenntartva

A sorozatot a Gamax Kft. támogatja.